Mottó: Húszéves korodban a negyvenéves idős, hatvanévesen pedig, fiatal.

Nyár volt. Meleg, igazi augusztusi idő. A tó felől néha elérte a teraszt, az enyhet adó fuvallat. Egészen a korlát mellett ültünk, mind a négyen és fagyi tölcsér darabokat dobáltunk a vízbe a kishalaknak. A kólásüvegek üresen sorakoztak az asztalon pár vermutos pohár társaságában. Tizenhat évesek voltunk, minden porcikánk tele duzzadó energiával, életkedvvel.
A badacsonyi mólón lassan kigyúltak a fények, szúnyoghadseregeket csalogatva a lámpák köré. Reggel a nyolchúszassal jöttünk le a partra, és egész nap a vízben voltunk, így érthető módon senki nem akart egyetlen felesleges mozdulatot sem tenni. Vártuk Tibcsi bátyját, hogy új szerzeményével, egy Skoda 1000 MB-vel átfuvarozzon bennünket a györöki diszkóba és belevethessük magunkat az éjszakába.
A két rövid kürtszóra felpattantunk és leszáguldottunk Pistához, aki járó motorral várt bennünket az út szélén. Szikár, nyakigláb ember volt, arcán mély, csárlszbronzonos vonásokkal, beesett szemekkel, birkatekintettel. Haverom bátyja, még édesanyja első házasságából született ötvenkettőben. Vegyészmérnökként dolgozott Veszprémben a MÁFKI-ban, de hogy pontosan mit, azt soha nem mondta. Az egyetem után azonnal oda került és mostanra félretett pénzéből sikerült megvennie ezt a kocsit.
Mi mindannyian felnéztünk rá, ő volt a banda nagy testvére, mindenre képes volt értünk a józan-ész határain belül. Neki nincs gyermeke, így minden szeretetét, gondoskodását mi kaptuk, mióta együtt van ez a négyes fogat.
Zümmögött a motor. Élveztem az első ülés varázsát, elindult a fantáziám és folytonos szabadság-vágyam kiteljesedett. Jól vezetett, jogsiját még a seregben szerezte. Biztonságban éreztem magam mellette. Útközben figyeltem csontos ujjai közt füstölgő cigijén a hamut, ahogy egyre közelebb ér a filterhez. Elgondolkoztam. Eszembe jutott az élet, a most kezdődő, a gondtalan, aztán a küzdelmes, az embert próbáló, majdan a múló élet.
Pista volt a mi ötödik barátunk, de igazán sohasem tudtunk vele olyan kapcsolatba kerülni, mint egymással. Ő inkább egy engedékeny apa szerepét töltötte be nálunk. Talán, élettapasztalata, megfontolt viselkedése húzott észrevétlen falat közénk, eszünkbe juttatva a tizenegy év különbséget. Csikóagyunk másképp értelmezte az élet dolgait, számunkra a jövő volt az, ami számára már a múlt.  El sem tudtuk képzelni negyvenéves önmagunkat, a felelősségteljes családapát, a férjet.
A múltkoriban egy hatvanas éveiben járó hölgy állított meg a vasútállomáson.
– Fiatalember, legyen szíves! – szólított meg.
– A nyolchúszas badacsonyi melyik vágányról indul?
– A kettesről – vágtam rá gondolkodás nélkül.
Igen, a kettesről ment, jutott eszembe a huszonhárom évvel ezelőtti négyes fogat és a cigaretta, melynek már én is elszívtam a felét. Hirtelen bevillant a tegnap kapott levél. Kedves Osztálytársam! Sok szeretettel meghívlak a huszonöt éves osztálytalálkozónkra!