A nyolcvanas évek közepén divat volt KISZ kirándulásokat szervezni. Bizonyára a mai fiatalok már azt sem tudják mit jelen ez a rövidítés. Sokat nem is veszítettek vele. Szóval ez a négy betű a Kommunista Ifjúsági Szövetség rövidítése volt, és az egyeduralmon lévő párt fiatal tagjait fogta össze.
Péter kimaradt ebből a „klubból”, de ezt nem is vette zokon magától. Az igazsághoz hozzátartozik ugyan, hogy sokan nem a meggyőződésük miatt lettek tagok, hanem az ottani nyüzsgő élet ragadta magával őket. Rengeteg jó program volt. Így csapódott ő is néhány társával közéjük, mint kívülálló.
Kedd délután, már éppen hazafelé készülődött a melóból, amikor Feri odalépett hozzá.
– A kiszeseknek szervez a vállalat háromnapos kirándulást. Van kedved eljönni Sopronba?
Mindig a szíve csücske volt ez a hely. Nyaranta a SIN (Soproni Ifjúsági Napok) ideje alatt ki sem lehetett robbantani a városból.
– Írjál fel nyugodtan – vágta rá gondolkodás nélkül.
Pénteken már dél volt mire odaértek.
Jól ismert mindent, hiszen 1-2 éve még sok ismerőse tanult ott az egyetemen. Majdnem mindenki tudta ezt a társaságból, mert sűrűn mesélt azokról az időkről. Egyértelművé vált tehát, hogy az esti programot rá bízták.
Este nyolc körül fel is caplattak az egész bagázzsal az Alpesi vendéglő diszkójába. Túl korán értek. Kevesen voltak még. A pincér szerint tíz körül indul itt az élet. Mellettük négy miniszoknyás csaj beszélgetett, láthatóan várva a felhozatalt. Rendeltek néhány melegszendvicset és vörösbort kólával, aztán Feri elkezdte hozni magát. Hatalmas kézmozdulatokkal fokozta a mondanivalóját, mint általában. A sokadik ilyen hadonászása alkalmával úgy leborította Péter fehér ingét vörösborral, hogy öröm volt nézni. A szemben ülő fekete hajú lány határozott hangon odaszólt:
– Vedd le gyorsan!
Mire észbe kapott, már ott ült meztelen felsőtesttel és nézett ki a fejéből, mint egy faszent. Úgy érezte mindenki rajta röhög. Jól is érezte.
– Hova szaladt a barátnőtök az ingemmel – kérdezte, miután felocsúdott.
– Elvitte kimosni. Spórolt neked egy inget – válaszolta a szőke copfos.
– Kimosni? Nagyon házias – próbálta viccesre fogni a figurát.
– Tudod, ilyenkor csak a gyorsaság segít és a hideg víz – mosolyogtak össze.
– Ühüm – Más nem jött ki a száján.
 A többiek úgy nevettek majdnem leestek a székről. Tíz körül járhatott az idő, mert szállingóztak befelé az emberek. Megkísérelte minél kisebbre összehúzni magát, mert aki bejött az pontosan az ő pucér, és nem éppen világbajnok felsőtestében gyönyörködhetett.
Szerencsére hamar visszaért Kata az inggel.
– Vedd fel! Három perc alatt megszárad rajtad ebben a melegben – dugta az orra alá.
Sehol egy folt.
– Köszi. Honnan tudsz te ilyeneket? – kérdezte kíváncsian
– Fogalmam sincs. Egyszer valaki mondta és megjegyeztem – rántotta meg a vállát.
Közben mindenki elment táncolni, így ketten maradtak. Jobban szemügyre vette a lányt. Olyan húsz év körüli lehetett. Hosszú fekete haja lófarokba összekötve. Kreol bőréhez jól illett a világos, apró mintás ruha.
– Táncolunk? – állt fel, meg sem várva a választ.
– Oké menjünk.
Mire visszaértek a fiúk már összetolták a két asztalt. Egy körül járt. Mindenki elemében volt – talán a vörösboros kóla is besegített –. Szeme sarkából figyelte a lányt. Viselkedése, mozdulatai valahogy nem tartoztak bele az összképbe, pedig ugyanúgy bolondozott, mint bárki más közülük. Többször összetalálkozott a tekintetük. Vonzották egymást, mint a mágnes a vasat.
Jó ideje beszélgetett már az asztaltársaság, de meghallva a Boney M új slágerét azonnal visszafutottak táncolni. Csak ők maradtak megint. Péter észrevette, hogy Katának sok már ebből a hangzavarból. Indulna.
– Látom, neked sincs kedved visszamenni – intett a tömeg felé.
– Honnan látod?
– Lerí rólad.
Elmosolyodott.
– Lelépünk? – kérdezte tőle kicsit bizonytalan hangon.
Mindig is félt a visszautasításoktól.
– Igazából nem is akartam eljönni csak a csajok miatt… – hangzott a burkolt válasz.
Felálltak és el sem köszönve a többiektől elindultak lefelé a városba. Útközben kissé zavartan elkezdtek közhelyekről beszélgetni. Negyedóra séta után összenéztek és egyszerre hangosan felnevettek. Péter ösztönösen kinyújtotta a kezét és Kata keze belesimult a tenyerébe. Finom puha, simogató ujjai vannak – állapította meg.
Átölelte, beletúrt hosszú fekete hajába és megcsókolta. Hosszú soha véget nem érő csók volt. Már három is elmúlt, amikor leértek a belvárosba. A Fő téren leültek a Szent-háromság szobor talapzatára és két csókolózás között mindent el akartak mesélni egymásnak eddigi életükről. Ott érte őket a reggel. Újdonsült kedvese nem messze, a Templom utcában lakott albérletben. Péter természetesen hazakísérte és a kapu alatt eltöltött további félóra után elbúcsúztak. Másnap délben újra találkoztak, majd az egész hétvégét együtt töltötték, a hajnali kávétól az éjféli cigiig. Kormi – ahogy becézte – miatt még munkahelyet is váltott pár hónappal később. Csodálatos időszakot éltek át. Mindig mindent együtt csináltak. Egy rugóra járt az agyuk. Ismerték egymás gondolatait kimondatlanul is. Kéz a kézben lubickoltak az élet örömeiben. Dübörgött a szerelem kizárva az egész külvilágot.
Így telt el gyönyörű két év. Közben Kata végzett az egyetemen, és ekkor kezdődtek a bajok. Mint friss diplomásnak már akkoriban sem volt könnyű elhelyezkedni faipari mérnökként, így el kellett fogadnia egy állásajánlatot az ország másik felében Miskolcon. Megbeszélték, hogy ez csak ideiglenes megoldás, de pár hónap után mindketten érezték, hogy új vágányra érkezett a kapcsolatunk, amely nem biztos, hogy egyfelé visz.
Be is igazolódott mindez. Egyre kevesebbet találkoztak, egyre kevesebb lett a csók. Így telt el további hét hónap. Az „í”-re a pontot Péter ötéves pécsi munkaszerződése tette rá. Kormi egy év múlva kiment Sydneybe dolgozni.

Huszonkét év múlva…

Péter Ausztriából jött hazafelé. Bevett szokásává vált, hogy betér az első kávézóba, ha átlépi a határt. Most úgy döntött bemegy Sopronba régi kedvenc helyére a Generálisba.
Olyan igazi ütős kávét szoktak főzni – emlékezett.
Kiült a teraszra süttetve magát a júliusi nappal. Már éppen fizetett, amikor egy távoli asztal felől ismerős, mindenkiétől megkülönböztethető hangra lett figyelmes.
– Kormi! – szólalt meg önkéntelenül.
Igen, Kormi volt az.
Kata azonnal odafordult a hang irányába
Percekig álltak egymást átölelve a színes napernyők alatt.
Mit keresel Magyarországon? – kérdezte még mindig magához szorítva az asszonyt.
– Tegnap volt a húszéves egyetemi találkozónk. Hiszen tudod. – nézett fel, szomorúan megnyomva a mondat végét.
– Valószínűleg hazaköltözök Sárvárra.
Péter kérdőn felhúzta a szemöldökét. Így folytatta hát.
– Elváltam két éve a férjemtől. A fiam is eljött Európába tanulni, szóval nem köt oda már semmi.
– És veled mi van? – kérdezett vissza.
– Veszprémben van egy cégem. Ingatlanokkal, belsőépítészettel foglalkozom – felelt, kissé hivatalosra sikerítve a mondatot.
– Emlékszel együtt szerettük volna… – sóhajtott hirtelen egy nagyot utána.
– Én is elváltam tavaly – tette hozzá.
– Sétálunk egyet? – fogta meg hirtelen Kormi kezét.
Egy finom szorítás volt a válasz és tenyerébe lopóztak a törékeny ujjak. Éjjel kettőkor még a Lővérekben barangoltak. Érezték mindketten, hogy valami kimondatlanul is újra elkezdődött…