Mesterkélt mosolyom mögé bújok,
hogy ne ismerjen senki fel,
ránc-álarcom rejtekében,
hamis a hangom, de énekel.
Ülök magamban az üres szobában,
egy széken, mi nem is létezik,
számba veszem múló életem,
elkövetett súlyos vétkeit.