ember vagyok lélegző sapiens
a padlón vergődő kliens
agyamba gyúrt hamis álmok
mögé bújok mégis megtaláltok
gonosz manók
manók ti menők
hé élvhajhász kergetők
itt hát a roham
a zongorafutam
mely rajtam átrohan
viszket halántékomon
a jól ismert pofon és
görcsbe rántja kezemet
az erezetet a fejemet
remegőn hátra dőlve
zuhanok le a földre
már gyönyör-táncuk járják
bennem a nyálkahártyák
rángatják habzó számat
mint egy veszett vadállat
végigfutnak az ízületeken
hogy fájdalmam élesebb legyen
végre elveszítem önmagam
véget ér a zongorafutam
életem keresztje ismét ráncba szed
itt vagyok látod nem felejtheted
elernyedek és leesik karom
az izmok is lankadnak arcomon
a halálugrásnak mára vége
de mi vár rám a jövő hétvégére