Egy esti beszélgetés margójára…

A múltkoriban összejöttünk páran és feldobtam egy rövidke sztorit. Mivel a lányok voltak többségben, kíváncsi voltam, hogyan fogják lereagálni. A hitelesség kedvéért mindent úgy írtam le, ahogyan elhangzott. Nem alakítgattam és fogalmaztam át őket.

Maga a sztori röviden:
A fiú beleszeret a lányba látszólag óriási lángoló szerelemmel. Addig ostromolja, amíg nem nyer viszonzást. Aztán elkezdi szépen lassan, szinte észrevétlenül átformálni, alakítgatni, lefaragni a neki belőle nem tetszőt, hogy megfeleljen az elképzeléseinek. Ha túl sok energiát kell belefektetnie, akkor elhagyja. Kibe is szeretett bele a fiú?

Kriszti szólalt meg először:
– Érdekes téma. De nem értem miért jó ez bármelyik félnek is. Ha én beleszeretek valakibe, akkor önmagáért szeretem meg, nem? Miért akarnám megváltoztatni? Pedig sajnos tényleg sokan csinálják ezt. Elkeserítő az elején azt hallgatni, hogy: azt szeretem benned, aki vagy… amilyen vagy… majd pár hónap múlva megkapni, hogy: elegem van az egészből. Más lettél, mint amilyennek megismertelek. Van egyáltalán olyan ember, aki elfogadja a másikat olyannak, amilyen? Aki át akarja formálni a másikat, az valószínűleg csak saját magát imádja feltétel nélkül. És mivel ő tökéletes, a másikat is a saját képére akarja formálni, hogy aztán együtt simogathassák az egóját. Az az átkozott egó… mindig az szól közbe. Azt kellene egy kicsit legyőznie mindenkinek önmagában… nem teljesen… és nem lemondani önmagunkról… de néha engedni kicsit, hogy a másik is érvényesüljön.
Julcsi folytatta:
– Saját magába természetesen. Abba a kihívásba, hogy valakit újra meg újra az ő képére alakíthat. Szereti az elismerést, és ha ámulattal figyelik őt. Övé a főszerep. Sajnos ezt csinálják sokan, férfi és nő egyaránt. Néhányuknak egészen profin megy már. Komoly pszichológiai rutint szereztek az „ügy” érdekében.
Fanni röviden csak ennyit mondott:
– Az elvárásaiba. Felsőbbrendűnek hiszi magát, aki mindenki felett áll és csak az a jó, ami neki jó. Dumájával megeteti a csajt és addig csűri csavarja a szót, amíg az elhiszi neki. Leginkább lelkileg sérült vagy éppen labilis párkapcsolatban levő csajokkal tudja ezt megtenni ez ugyanolyan, mint amit néhány szekta művel a „beszervezésnél”.
Kriszti felnézett újra a gondolataiból:
– Ezt a hibát minden önző férfi elköveti. Utána meg már azt mondja, „rád sem ismerek”. Igaza van. Mássá tette a lányt. Olyanná, aki már nem kell neki. Ekkor eldobja, mint egy megunt játékot, mert az a más nem ugyanaz, mint akibe korábban beleszeretett…
Úgy éreztem nekem is meg kell szólalnom, így hát hozzátettem, megerősítve őket.
– Tulajdonképpen mindenkinek igaza van. Magába szeretett bele és szerepet játszik.
Majd Fannihoz fordultam:
– Mindenkinek vannak elvárásai, bár inkább elképzeléseit írnék. Ennek a srácnak az ideálról valójában mások az elképzelései, ha meg szeretné változtatni a “kiszemelt” leányt. Akkor pedig miért nem keres olyan valakit, aki az elképzeléseinek megfelel? Lehet nem is tudja kit vagy mit is szeretne voltaképp?
Fanni:
– Ezek az emberek általában azt hangoztatják, hogy ismerik magukat. Hangsúlyozom, hangoztatják. Igazából a fellegekben járnak, és elég elvont a gondolatviláguk. Valójában nincs ideáljuk csak az fontos számukra, hogy vadászhajlamukat kielégítsék. Soha nem lesznek boldogok az életben. Még önmaguknak is hazudnak eljátszva a boldog szerelmest – igaz időről időre mással –, de eljátsszák. Tartanak maguknak egy állandó szeretőt – aki azt gondolja a fickó viselkedése miatt, hogy ő az egyetlen – de van mellette egy két „délutáni szabad program” más hölgyekkel, akik munkájuk, családjuk miatt csak ritkábban érnek rá. A pasi gondosan előkészíti ezeket a „szabad programokat”, sőt még azon a napon is telefonálásokkal, barátokkal igazolt alibikkel, túlmunkára hivatkozással körbe bástyázza a délutánját.
Közben Misi is beért a konyhából a frissen lefőtt kávékkal.
– Szerintem, ha mindenkit olyannak fogadunk el amilyen, mert mindenkinek van néhány jó oldala, azt szeressük meg benne és mi az által is gazdagabbak leszünk.
Julcsi egyből felcsattant:
– Ezt nevezik szép magyar szóval megalkuvásnak. Az erősebb akaratú szerelmes manipulálja a gyengébb akaratút. Ő meg a szerelmességtől elvakulva kapaszkodik a másik jó tulajdonságaiba. Tele van félelemmel és a párja jótulajdonság szálaiba kapaszkodva áltatja magát. Én inkább azt mondom, ismerd meg magad és tégy úgy, hogy te fejlődj, tágulj, bővülj és lépj ebbe az irányba, de egyedül.
Misi tovább fűzte a gondolatát:
– Na, ja! Csakhogy a lényeg, ami belül van, az nem változik, és ezt kell elfogadni. Változhat a külső megjelenés, változhat az is, ahogy látod a dolgokat.  A megalkuvás sajnos inkább rossz szájízt hoz magával, mint jót, ebben egyetértünk. Aki viszont megalkuvóként kíván élni – bár így sohasem lesz boldog – éljen úgy. Úgy sincs tisztában azzal, hogy soha nem fog teljes életet élni. Elvakult a szerelemtől.
Luca tétovázott, hogy megszólaljon-e, majd halkan csak annyit mondott:
– Én baromira sokat változtam a párom mellett, és ő is mellettem, de sose változtattuk egymást. Csiszolódtunk. Aki már az első időkben megmondja milyen legyek, az mehet melegebb éghajlatra. És még finom voltam és nőies.
Julcsi megkérdezte tőlem:
– A te olvasatodban mi a különbség a változás és a változtatás között?
Először ki akartam fejteni bővebben, de meggondoltam magam, mert nem szerettem volna egyedül megválaszolni ezt a kérdést. Így csak pár mondatban foglaltam össze:
– A változásnak az alapja a saját magam őszinte elfogadása, jó és rossz tulajdonságaim megismerése és törekvés a jobbá válásra. Egy tudatosan végzett cselekvés. A változtatást pedig egy másik személy szeretné végrehajtani és nem belső elhatározás működteti, inkább ráhatás. Mondhatnám, hogy a társunk valós énjének, saját akaratának, megerőszakolása.
Misi elsőként reagált az ő megszokott stílusában.
– Azt olvastam egy pszichológiával foglalkozó szakkönyvben, hogy a változtatás ebben az esetben egyenlő pszichikai erővel elnyomással, lelki rabtartással, érzelmi bántalmazással. Ez a pasi valószínűleg a lány szeretet-éhségét lovagolta meg. Ezt vissza lehet egészen a gyermekkorig vezetni. Persze egy elkapkodott új életre vágyás is lehet az alapja.
Julcsi helyeselt:
– Pontosan erről beszélek. Ez a figura egy nagy manipulátor és ezt a „tehetségét” művészien elsajátította. Lehet, hogy tudatosan tanulta meg. Az ilyen ember a cél érdekében minden megtesz. Tudatosan él. A szó rossz értelmében tudatosan.
Igen. Mi is ezt mondjuk. – értettek egyet azonnal a csajok.
Csak összefoglaltam egy definícióban – kacsintott szét köztünk Misi.
Tovább feszegettem a témát.
– Mi történik a lánnyal, ha mégis belemegy ebbe a megváltoztatásba, mert szerelmes a fiúba?
Most Fanni volt a fürgébb:
– Megcsoffad, kiszárad a lelke, beteg lesz, kikészül. Gyengébb idegzetű esetén egy idő után nem bírja tovább és agyilag kinyírja magát. Jobb esetben egy idő elteltével erőszakot vesz magán, feláll és otthagyja. Ez a két forgatókönyv van.
Kriszti:
– Ahogy mondod Fannikám. Csak ez van. Vagy kinyírja magát, mert már nem ismer magára, vagy totál összetörik, ahogy azt elképzelni nem lehet, majd évek múltán feláll és kis szerencsével újra ugyanaz lesz, mint volt. Megtörténhet, hogy egy kérges senkivé válik…
Julcsi még hozzátette:
– Hmm, vagy egyszerűen elhiszi, hogy ez a változás az igazi énje és nem az, amit addig élt. Nem lesz agyilag öngyilkos, csak egy árnyék lesz. És még úgy érzi boldog is. Időközben, ha a fiú elhagyja egy másikért, vagy egyszerűen csak eltűnik az életéből, hát akkor nagy bajok lehetnek ezzel a lánnyal. Ez a sztori különben nem is olyan egyedi eset. Nagyon sok nő él más életet, mint amit szeretne, mert a pasi észrevétlenül uralkodik rajta. Tehát megalkuszik – állapította meg újra.
Fanni visszagondolt a múltbani házasságára:
– Hááát, nálam ez úgy ment, hogy először észre sem vettem, hogy baj van. Apró dolgokban nem volt nehéz alkalmazkodni, mert szerettem a párom nagyon… Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy Sanyi vérszemet kapott, egyre többet követelt, beszabályozott, már mindenben alkalmazkodni kellett hozzá, már a gondolataimat is uralni szerette volna, és ha tiltakoztam ellene, akkor egyből agresszív lett. Elhitette velem, hogy értéktelen senki vagyok és már majdnem el is hittem. Nem hallgattam senkire csak mentem neki a falnak. Már nem is voltam önmagam, csak egy agymosott robot. A féltékenységéről nem is beszélek.
Most megfordítottam a kérdést.
– Mi történik a fiúval, ha sikerül ez a változtatás?
Luca rávágta egyből (még nem is hallottam ilyen szabad szájúnak):
– Ja, hát ő már közben folyamatosan félre kúr. Mi történne? Nem tetszik már neki többé a nő, akiből kivett minden színt és életet. Új áldozatra vadászik. Vámpír a javából. Csak nem az a lány-regényes fajta. Esetleg néhányszor még visszaédesgeti a lányt unaloműzésből, mert a másik nőcije nem ér rá. Játszik vele, mint a macska az egérrel. Tudjátok, hogy édesebb legyen a vére. Undorító játszma ez.
Kriszti:
– A szakítás előtt – miután nem szeretne több energiát fektetni az idomításba – a „szerelmes idomár” azt hangoztatja, hogy összetört pedig ő megtett mindent, és egy áldozat ebben a kapcsolatban. A félre kúrás említésétől is ordít, hogy elmondaná, ha úgy lenne, mert ő egy őszinte és igaz ember. Meg ilyenek… Aztán elkezd a bizalomról hadoválni, így megy át a védekezés azonnal támadásba, hiszen fontos neki, hogy győztesen hagyja el a porondot.
Fanni:
– Láttam már pár ilyet “a szomszédban” is.
Kriszti:
– Szerintetek én miért vagyok ilyen “okos”? Mert ebben voltam, és nagyon sok időnek kellett eltelnie, hogy visszatérjek a valódi önmagamhoz.
Luca:
– Áldozat hibáztatás – akkor, ha “rabszolga vagy” akkor nem az.
Kriszti:
– Igen, csak egyet elfelejtesz. Kívülről, séróból, ésszel én is bárki ügyében nagyon okos tudok lenni. A gyerekkori barátom mondta nekem nemrég, hogy mindannyiunk közül, már gyerekkorunkban Ő volt a legerősebb, de ez pöttyet más. Más, mint gyerekként felnőni és durva dolgokon átmenni, mert ott lehet tenni valamit, hogy jobb legyen. Ez szív és lélek!

Képzeljétek el az én esetemet…
Ettől kezdve már Kriszti szerelmi élete volt a porondon, de ez nem publikus és nem is vág közvetlenül a témába.
Amikor este hazaértem Misiéktől, gyorsan papírra vetettem az elhangzott gondolatokat. Írás közben többször felidéztem a mondatokat és elméláztam, elgondolkoztam. Volt min. Bírálni nem szabad senkit, sőt megítélni sem tisztem, de ez a beszélgetés megerősített engem, hogy jól és tisztán látok az életemben.
Végezetül köszönöm mindenkinek, hogy hozzájárult ahhoz, hogy ezt a beszélgetést leírjam és közzé tegyem, felhasználva a saját szavaitokat. Vágatlanul, a maga valóságában. Jó éjt mindenkinek!