Anyaméhből jöttem:
Születtem. Vagyok.
Magzatvízből
kilottyant
csecs-evő,
szomját oltó
csecsemő.
A hálóba szőtt
szabadidejét töltő,
elfuserált amatőr segédköltő.
A dirib-darab
betűkből összerakott szavak
rajzolója,
önmagam utánfutója.
Elszakadt mozivászon
a tudat-kimaradásom,
az egy kettő három
másodpercek.
Meddig tart?
 
A másodpercek…
számolom újra. Egy kettő három…
Kigúnyolnak: „írjál verset”
Rázom a fejemet.
Miért?
Tényleg miért is?
Azért mert….mert miért?
A semmiért?
Indulat és gondolat zavar a
sötétben zuhanó agy-el-takar.
Horpadt homlokomon
bekopog kór-sógorom.
Az elme szörnyszülött fia:
az idea eutanázia.
A sötétben tántorgó egyveleg.
Ég veled!
Miért is?
A szavak semmiért…